A járvány helyzet miatt tavasszal bevezetett hiteltörlesztési moratórium lehetőségével nagyon sok család élt.
Becslések szerint 160-240 ezer háztartás került olyan helyzetbe, hogy a hitel törlesztő részletének fizetése továbbra is veszélyeztetné a megélhetésüket.. (Forrás: hvg.hu. 2020.09.21.) Ezért a moratórium meghosszabbítására került sor, a gyermeket nevelő családok, a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak körében.
Míg tavasszal a moratórium igénybevétele választható volt, jelenleg a meghosszabbítás automatikusan történik a legsérülékenyebb társadalmi rétegeknél.
A vállalkozásoknak a moratórium meghosszabbítását kérvényezni szükséges. Amennyiben az árbevétel csökkenése a 25%-ot meghaladja, a fizetési halasztást megítélik számukra.
Láthatjuk, hogy a moratórium nagyon sok családnak segített a vészhelyzetben, hiszen a hiteltörlesztésre be nem fizetett összegeket más célokra használhatták fel, így talán megtakarításaikhoz sem kellett hozzányúlniuk.
A moratóriummal kapcsolatos intézkedés tartalmazza azt is, hogy az ügyfelek lakáshitelének törlesztő részlete nem növekedhet a moratórium után sem.
A moratórium idején törleszteni nem kell, de a bankok a kamatot felszámolják. A konstrukció úgy lett kialakítva, hogy a törlesztőrészletek nem emelkedhetnek meg – kivéve természetesen a változó kamatozású hiteleket, ám azok kamata egyébként is módosulhat a kamatperiódus lejártával. Vagyis a bankok nem csaphatják hozzá a felgyűlt kamatot a tőketartozáshoz kamatos kamatot számolva. A moratórium idején meg nem fizetett törlesztőt és a kamatokat évente egyenlő részletekben kell megfizetni. A futamidő így persze meghosszabbodik.(Forrás: Index 2020. 09. 27.)
Kicsit más a helyzet a személyi kölcsönökkel. A THM a moratórium ideje alatt a jegybanki alapkamat + 5% lehet maximum (jelenleg 5,9%) de a moratórium lejártával a fedezetlen hitelek kamata emelkedni fog valamelyest. Ide tartozik a folyószámlahitel, hitelkártya, hitelkeret is, a THM itt is maximálva van a moratórium alatt.
Mi történik, ha hitelt szeretnénk felvenni és már van egy kölcsönünk melyre a moratóriumot jelenleg is igénybe vesszük?
A moratórium ténye önmagában nem akadály egy új hitel felvételénél. Természetesen a jövedelmi adatok meghatározóak, belefér-e még egy hitel a jövedelmünkbe. Bár a törlesztő részletet a moratóriumban lévő hitelnél nem fizetjük, a hitelkalkulációnál meglévő tartozásként kell figyelembe venni. Ugyanígy számolni kell a folyószámla kerettel, a hitelkártyával, akkor is ha nem használjuk ki a keretet, vagy egyáltalán nem vesszük igénybe.
A pandémia nagyon sok ágazatot sújtott a teljes megsemmisüléssel, főleg a szolgáltatás területén. (utazási irodák, rendezvényszervezés) De nem csak a cégek és vállalatok, a magánszféra is áldozata a járványnak.
A moratórium lehetőséget ad a családoknak és a vállalkozásoknak hogy újra talpra álljanak, vagy legalább a kritikus időszakot még nagyobb veszteségek nélkül átvészeljék.